ALEX Multiplex-allergiateszt összefoglaló

decoration

Az ALEX (ALlergy EXplorer) multiplex-allergiateszt, a jelenleg világszerte legfejlettebb nanobead-technológián alapul. Magába foglalja az IgE vizsgálatok során alkalmazott allergén kivonatokat illetve számos allergén komponenst is, így egy vérvételből, egy panelen több száz allergén kivonat és komponens vizsgálatát teszi lehetővé.

A klasszikus allergiatesztek során az allergiát kiváltó anyag (pl. valamilyen pollen vagy táplálékfajta) teljes kivonatát vizsgálják. Ezek a biológiai eredetű anyagok maguk is több komponensből állnak, amelyek egymástól eltérő mértékben, de az adott komponensre jellemzően okozhatnak enyhébb vagy súlyosabb allergiás tüneteket. Ezek vizsgálatára alkalmasak a komponens alapú allergiatesztek, melyek eddig singleplex formában voltak elsősorban elérhetőek.

Multiplex-allergiatesztek előnye, hogy egy lépésben, parallel méréssel ki tudja mutatni:

  • szinte az összes, potenciálisan anafilaxiát okozó veszélyes anyagot,
  • a keresztallergiák molekuláris hátterét is,
  • továbbá választ adhatnak arra is, hogy a hőkezelésre bomló fehérjék állnak-e az allergia hátterében, vagy esetleg a hőnek ellenálló, stabilabb molekulák.

A multiplex allergén-chipek komplex molekuláris biomarkereivel szinte a teljes egyéni allergénspecifikus IgE- repertoár meghatározható, lehetővé téve a személyre szabott diagnosztikát és kezelést, különös tekintettel a kereszt-allergiákra és az anafilaxia diagnosztikájára.

Az ALEX:

  • 295 allergént tartalmaz (117 kivonat, 178 komponens) 
    • mintalelet: PDF mintalelet
  • a vizsgálatokat a PrimaLab laborszolgáltató partnerünk végzi
  • a validált eredményekhez szöveges szakorvosi értékelés igényelhető külön díjazás ellenében
  • vállalási idő: 10 munkanap
  • ára: keresse árlistánkban

ALEX Multiplex-allergiapanel 295 allergénjének komponens csoportjai:

Az ALEX Multiplex-allergiateszt elvégezhető:

  • bármely életkorban
  • bármely napszakban
  • a legtöbb gyógyszeres kezelés megszakítása nélkül (kivételek: Xolvir, anti IgE biológiai terápia)
  • pár milliliter vérből

 

(ALEX Multiplex-allergiateszt összefoglaló oldal
Extrac-
tum /

Mole-kula
Általános név Latin név Származás Komponens 295 allergén
Állati nutritív 56
E Apró tengeri rákok Litopaenaeus setiferus,
Farfantepenaeus aztecus,
Farfantepenaeus dourarum
Teljes egész Lit s x
E Atlanti lazac Salmo salar Izom Sal s x
M Atlanti lazac Salmo salar Izom Sal s 1 x
E Atlanti makréla Scomber scombrus   Sco s x
M Atlanti makréla Scomber scombrus   Sco s 1 x
E Atlanti tőkehal Gadus morhua Izom Gad m x
M Atlanti tőkehal Gadus morhua Izom Gad m 1 x
M Atlanti tőkehal Gadus morhua Izom Gad m 2 & 3 x
M Barna garnéla Crangon crangon   Cra c 6 x
E Egypúpú teve tej Camelus dromedarius Tej Cam d x
E Ehető kékkagyló Mytilus edulis Izom Myt e x
E Éti osztriga Ostrea edulis Teljes egész Ost e x
E Európai homár Homarus gammarus Teljes egész Hom g x
E Fésűkagyló Pecten spp. Teljes egész Pec spp. x
E Házikecske tej Capra hircus Tej Cap h milk x
E Házisertés Sus domesticus / Sus scrofa domestica Izom Sus d_meat x
M Házisertés Sus domesticus / Sus scrofa domestica Izom Sus d 1 x
E Házitücsök Acheta domesticus Izom Ach d x
E Házityúk Gallus domesticus Izom Gal d_meat x
E Házityúk tojásfehérje Gallus domesticus Tojás(fehérje) Gal d_white x
E Házityúk tojássárgája Gallus domesticus Tojás(sárgája) Gal d_yolk x
M Házityúk tojásfehérje Gallus domesticus Tojás(fehérje) nGal d 1 x
M Házityúk tojásfehérje Gallus domesticus Tojás(fehérje) nGal d 2 x
M Házityúk tojásfehérje Gallus domesticus Tojás(fehérje) nGal d 3 x
M Házityúk tojásfehérje Gallus domesticus Tojás(fehérje) nGal d 4 x
M Házityúk tojássárgája Gallus domesticus Vérszérum,
tojás(sárgája)
nGal d 5 x
E Házikecske hús Ovis aries Izom Ovi a_meat x
E Hering Clupea harengus   Clu h x
M Hering Clupea harengus   Clu h 1 x
E Juhtej Ovis aries Tej Ovi a milk x
M Kardhal Xiphias gladius   Xip g 1 x
E Lisztbogár Tenebrio molitor Izom Ten m x
E Equus caballus Izom Equ c_meat x
E Kancatej Equus caballus Tej Equ c_milk x
E Norvég garnéla Pandalus borealis Izom Pan b x
M Óriás tirisgarnéla Penaeus monodon Izom Pen m 1 x
M Óriás tirisgarnéla Penaeus monodon Izom Pen m 2 x
M Óriás tirisgarnéla Panaeus mododon Izom Pen m 3 x
M Óriás tirisgarnéla Panaeus mododon Izom Pen m 4 x
M Ponty Cyprinus carpio Izom rCyp c 1 x
E Rája Raja clavata   Raj c x
M Rája Raja clavata   Raj c parvalbumin x
E Tengeri rák Chionoecetes spp. Izom Chi spp. x
E Sárgaúszójú tonhal Thunnus albacares Izom Thu a x
M Sárgaúszójú tonhal Thunnus albacares Izom Thu a 1 x
E Marhahús Bos domesticus Izom Bos d_meat x
M Marhahús Bos domesticus Izom Bos d 6 x
E Tehéntej Bos domesticus Tej Bos d_milk x
M Tehéntej Bos domesticus Tej nBos d 4 x
M Tehéntej Bos domesticus Tej nBos d 5 x
M Tehéntej Bos domesticus Tej nBos d 8 x
E Tintahal Loligo spp. Izom Lol spp. x
E Üregi nyúl hús Oryctolagus spp. Izom Ory_meat x
E Púlykahús Meleagris gallopavo Izom Mel g x
E Vándorsáska Locusta migratoria Izom Loc m x
E Vénuszkagyló Ruditapes spp. Teljes egész Rud ssp. x
Növényi nutritív 96
M Alma Malus domestica Gyümölcs nMal d 2 x
M Alma Malus domestica Gyümölcs rMal d 1 x
M Alma Malus domestica Gyümölcs rMal d 3 x
E Ánizs Pimpinella anisum Mag Pim a x
E Árpa Hordeum vulgare Mag Hor v x
E Avokádó Persea americana Gyümölcs Pers a x
E Rizs Oryza sativa Mag Ory s x
E Banán Musa acuminata Gyümölcs Mus a x
E Borsó Pisum sativum Mag Pis s x
E Brazildió Bertholletia excelsa Mag Ber e x
M Brazildió Bertholletia excelsa Mag nBer e 1 x
E Burgonya Solanum tuberosum Gumó Sol t x
E Cseresznye Prunus spp. Gyümölcs Pru av x
E Csicseriborsó Cicer arietinus Mag Cic a x
M Eper Fragaria ananassa Gyümölcs Fra a 1 + Fra a 3 x
M Európai mogyoró Corylus avellana Mag nCor a 11 x
M Európai mogyoró Corylus avellana Mag nCor a 14 x
M Európai mogyoró Corylus avellana Mag nCor a 9 x
M Európai mogyoró Corylus avellana Mag rCor a 1.0104 x
M Európai mogyoró Corylus avellana Mag rCor a 8 x
E Fehér csillagfürt Lupinus albus Mag Lup a x
E Fokhagyma Allium sativum Hagyma All s x
E Feketeáfonya Vaccinium myrtillus Gyümölcs Vac m x
E Fodros metélőpetrezselyem Petroselinum crispum Levél Pet c x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag nAra h 1 x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag nAra h 3 x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag nAra h 6 x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag rAra h 2 x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag Ara h 8 x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag Ara h 9 x
M Földimogyoró Arachis hypogea Mag Ara h 15 x
E Görögszéna magvak Trigonella foenum-graecum Mag Tri fo x
E Hajdina Fagopyrum esculentum Mag Fag e x
M Hajdina Fagopyrum esculentum Mag Fag e 2 x
E Kerti mák Papaver somniferum Mag Pap s x
M Kerti mák Papaver somniferum Mag nPap s 2S Albumin x
E Kesudió Anacardium occidentale Mag Ana o x
M Kesudió Anacardium occidentale Mag Ana o 2 x
M Kesudió Anacardium occidentale Mag rAna o 3 x
M Kivi Actinidia deliciosa Gyümölcs nAct d 1 x
M Kivi Actinidia deliciosa Gyümölcs nAct d 2 x
M Kivi Actinidia deliciosa Gyümölcs nAct d 5 x
M Kivi Actinidia deliciosa Gyümölcs nAct d 10 x
E Fűszerkömény Carum carvi Mag Car c x
E Körte Pyrus communis Gyümölcs Pyr c x
M Közönséges búza Triticum aestivum Mag Tri a 14 x
M Közönséges búza Triticum aestivum Mag Tri a 19 x
M Közönséges búza Triticum aestivum Mag Tri a aA_TI x
M Közönséges dió Juglans regia Mag, dió nJug r 3 x
M Közönséges dió Juglans regia Mag, dió nJug r 1 x
M Közönséges dió Juglans regia Mag, dió nJug r 2 x
M Közönséges dió Juglans regia Mag, dió nJug r 4 x
M Közönséges dió Juglans regia Mag, dió nJug r 6 x
E Közönséges füge Ficus carica Gyümölcs Fic c x
E Tökmag Cucurbita pepo Mag Cuc p x
E Kukorica Zea mays Mag Zea m x
M Kukorica Zea mays Mag rZea m 14 x
E Lencse Lens culinaris Mag Len c x
E Makadámdió Macadamia integrifolia Mag Mac inte x
M Makadámdió Macadamia integrifolia Mag nMac i 2S Albumin x
E Mandula Prunus dulcis Mag Pru du x
E Mangó Mangifera indica Gyümölcs Man i x
E Mustár Brassica / Sinapis spp. Mag Sin x
M Mustár Brassica / Sinapis spp. Mag nSin a 1 x
E Napraforgó Helianthus annuus Mag Hel a x
E Narancs Citrus sinensis Gyümölcs Cit s x
E Oregano Origanum vulgare Levél Ori v x
M Őszibarack Prunus persica Gyümölcs n/r Pru p 3 x
E Papaja Carica papaya Gyümölcs Car p x
E Közönséges paprika Capsicum annuum Gyümölcs Cap a x
E Paradicsom Solanum lycopersicum Gyümölcs Sola l x
M Paradicsom Solanum lycopersicum Mag,
gyümölcs
nSola l 6 x
E Pekándió Carya illinoensis Mag Car i x
M Pisztácia Pistacia vera Mag rPis v 1 x
M Pisztácia Pistacia vera Mag nPis v 2 x
M Pisztácia Pistacia vera Mag nPis v 3 x
E Quinoa Chenopodium quinoa Mag Che q x
E Rozs Secale cereale Mag Sec c flour x
E Sárgadinnye Cucumis melo Gyümölcs rCuc m 2 x
E Szezámmag Sesamum indicum Mag Ses i x
M Szezámmag Sesamum indicum Mag nSes i 1 x
M Szója Glycine max Mag nGly m 6 x
M Szója Glycine max Mag nGly m 8 x
M Szója Glycine max Mag rGly m 4 x
M Szója Glycine max Mag rGly m 5 x
M Szőlő Vitis vinifera Gyümölcs nVit v 1 x
E Termesztett köles Panicum miliaceum Mag Pan m x
E Tönkölybúza Triticum spelta Mag Tri s x
E Vadmurok Daucus carota Gyökér Dau c x
M Vadmurok Daucus carota Gyökér rDau c 1 x
E Veteménybab (Zöldbab) Phaseolus vulgaris Mag Pha v x
E Vöröshagyma Allium cepa Hagyma,
Mag
All c x
E Zab Avena sativa Mag Ave s x
M Zeller Apium graveolens Levél,
gyökér
rApi g 1 x
M Zeller Apium graveolens Levél,
gyökér
rApi g 2 x
M Zeller Apium graveolens Levél,
gyökér
rApi g 6 x
Állati inhalatív 53
E Amerikai csótány Periplaneta americana Teljes egész Per a x
M Amerikai csótány Periplaneta americana Izom Per a 7 x
M Amerikai háziporatka Dermatophagoides farinae Teljes egész rDer f 1 x
M Amerikai háziporatka Dermatophagoides farinae Teljes egész rDer f 2 x
M Anisakis simplex Anisakis simplex Teljes egész rAni s 1 x
M Anisakis simplex Anisakis simplex Izom rAni s 3 x
M Blomia tropicalis Blomia tropicalis   rBlo t 5 x
M Blomia tropicalis Blomia tropicalis   rBlo t 10 x
M Blomia tropicalis Blomia tropicalis   rBlo t 21 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 1 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 10 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 11 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 2 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 23.0101 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 5 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 7 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 20 x
M Európai háziporatka Dermatophagoides pteronyssinus Teljes egész rDer p 21 x
M Házi egér Mus musculus Vizelet nMus m 1 x
M Háziatka Glycyphagus domesticus Teljes egész rGly d 2 x
E Házikecske Capra hircus Teljes egész Cap h _epithelia x
E Házisertés Sus domesticus Vérszérum,
vizelet, tej
Sus d_epithelia x
E Juh Ovis aries Izom,
vérszérum,
vizelet, tej
Ovi a _epithelia x
M Kutya Canis familiaris Nyál,
hámszövet,
vérszérum
nCan f 3 x
M Kutya Canis familiaris Nyál,
hámszövet
rCan f 1 x
M Kutya Canis familiaris Nyál,
hámszövet
rCan f 2 x
M Kutya Canis familiaris   rCan f 4 x
M Kutya Canis familiaris   rCan f 6 x
M Kutya Canis familiaris   rCan f Fel d 1 like x
E Hím kutya vizelete Canis familiaris   Can f_male urine x
M Lepidoglyphus destructor Lepidoglyphus destructor Teljes egész Lep d 2 x
E Lisztatka Acarus siro Teljes egész Aca s x
M Equus caballus Izom,
vérszérum,
tej, bőr
rEqu c 1 x
M Equus caballus   rEqu c 3 x
M Equus caballus   rEqu c 4 x
M Macska Felis domesticus Vérszérum,
vizelet,
hámszövet
nFel d 2 x
M Macska Felis domesticus Nyál rFel d 1 x
M Macska Felis domesticus Vérszérum,
vizelet,
hámszövet
rFel d 4 x
M Macska Felis domesticus   rFel d 7 x
M Djungarian hörcsög Phodopus sungorus   rPhod s 1 x
M Német csótány Blatella germanica Teljes egész Bla g 1 x
M Német csótány Blatella germanica Teljes egész Bla g 2 x
M Német csótány Blatella germanica Teljes egész Bla g 4 x
M Német csótány Blatella germanica Teljes egész Bla g 5 x
M Német csótány Blatella germanica Teljes egész Bla g 9 x
M Szarvasmarha Bos domesticus Csont, bőr rBos d 2 x
M Tengerimalac Cavia porcellus   rCav p 1 x
E Tyrophagus putrescentiae Tyrophagus putrescentiae Teljes egész Tyr p x
M Tyrophagus putrescentiae Tyrophagus putrescentiae Teljes egész rTyr p 2 x
M Nyúl Oryctolagus cuniculus   rOry c 1 x
M Nyúl Oryctolagus cuniculus   rOry c 2 x
M Nyúl Oryctolagus cuniculus   rOry c 3 x
E Vándorpatkány Rattus norvegicus Hámszövet Rat n x
Növényi inhalatív 59
E Akác Acacia spp. (Acacia mimosa) Virágpor Aca m x
M Angolperje Lolium perenne Virágpor nLol p 1 x
E Amerikai szíl Ulmus americana Virágpor Ulm c x
M Arizóniai ciprus Cupressus arizonica Virágpor nCup a 1 x
E Bahia fű Paspalum notatum Virágpor Pas n x
E Bálványfa (Ecetfa) Ailanthus altissima   Ail a x
E Csalán Urtica dioica Virágpor Urt d x
E Csillagpázsit Cynodon dactylon Virágpor Cyn d x
M Csillagpázsit Cynodon dactylon Virágpor rCyn d 1 x
M Európai bükk Fagus sylvatica Virágpor rFag s 1 x
E Európai ciprus Cupressus sempervirens L. Virágpor Cup s x
M Közönséges datolyapálma Phoenix dactylifera Virágpor nPho d 2 x
M Egynyári szélfű Mercurialis annua Virágpor rMer a 1 x
M Égerfa Alnus glutinosa Virágpor rAln g 1 x
M Égerfa Alnus glutinosa Virágpor rAln g 4 x
E Eperfa Morus rubra Virágpor Mor r x
E Európai mogyoró Corylus avellana Virágpor Cor a_pollen x
M Európai mogyoró Corylus avellana Virágpor rCor a 1.0103 x
E Falgyom Parietaria judaica Virágpor Par j x
M Falgyom Parietaria judaica Virágpor rPar j 2 x
E Fehér libatop Chenopodium album Virágpor Che a x
M Fehér libatop Chenopodium album Virágpor rChe a 1 x
E Fekete üröm Artemisia vulgaris Virágpor Art v x
M Fekete üröm Artemisia vulgaris Virágpor rArt v 1.0101 x
M Fekete üröm Artemisia vulgaris Virágpor rArt v 3.0201 x
E Boróka Juniperus ashei Virágpor Jun a x
E Homoki ballagófű Salsola kali Virágpor Sal k x
M Homoki ballagófű Salsola kali Virágpor rSal k 1 x
M Japánciprus (Japán cédrus) Cryptomeria japonica Virágpor rCry j 1 x
E Kender (CBD) Cannabis sativa   Can s x
M Kender Cannabis sativa   rCan s 3 x
E Kislevelű fikusz Ficus benjamina Levél Fic b x
E Magas kőris Fraxinus excelsior Virágpor Fra e x
M Magas kőris Fraxinus excelsior Virágpor rFra e 1 x
E Közönséges dió Juglans regia Virágpor Jug r_pollen x
M Nyirfa Betula verrucosa Virágpor rBet v 1.0101 x
M Nyirfa Betula verrucosa Virágpor rBet v 2.0101 x
M Nyirfa Betula verrucosa Virágpor rBet v 6 x
E Lándzsás útifű Plantago lanceolata Virágpor Pla l x
M Lándzsás útifű Plantago lanceolata Virágpor rPla l 1 x
E Nád Phragmites communis Virágpor Phr c x
E Fekete nyár Populus nigra Virágpor Pop n x
M Olajfa Olea Europaea (Fák) nOle e 1 x
M Olajfa Olea Europaea (Fák) rOle e 9 x
E Papíreperfa Broussonetia papyrifera   Bro pa x
E Parlagfű Ambrosia artemisiifolia/elatior Virágpor Amb a x
M Parlagfű Ambrosia artemisiifolia/elatior Virágpor rAmb a 1 x
M Parlagfű Ambrosia artemisiifolia/elatior Virágpor rAmb a 4 x
M Platán Platanus acerifolia Virágpor rPla a 1 x
M Platán Platanus acerifolia Virágpor rPla a 2 x
M Platán Platanus acerifolia Virágpor rPla a 3 x
M Réti komócsin Phleum pratense Virágpor rPhl p 1 x
M Réti komócsin Phleum pratense Virágpor rPhl p 12 x
M Réti komócsin Phleum pratense Virágpor rPhl p 2 x
M Réti komócsin Phleum pratense Virágpor rPhl p 5.0101 x
M Réti komócsin Phleum pratense Virágpor rPhl p 6 x
M Réti komócsin Phleum pratense Virágpor rPhl p 7 x
E Rozs Secale cereale Virágpor Sec c_pollen x
E Szőrös disznóparéj Amaranthus retroflexus Virágpor Ama r x
Egyéb inhalatív 13
M Alternaria alternata Alternaria alternata Teljes egész rAlt a 1 x
M Alternaria alternata Alternaria alternata Teljes egész rAlt a 6 x
M Aspergillus fumigatus Aspergillus fumigatus Teljes egész rAsp f 1 x
M Aspergillus fumigatus Aspergillus fumigatus Teljes egész rAsp f 3 x
M Aspergillus fumigatus Aspergillus fumigatus Teljes egész rAsp f 4 x
M Aspergillus fumigatus Aspergillus fumigatus Teljes egész rAsp f 6 x
E Cladosporium herbarum Cladosporium herbarum Teljes egész Cla h x
M Cladosporium herbarum Cladosporium herbarum Spóra rCla h 8 x
E Élesztőgomba Sacccaromyces cerevisiae Teljes egész Sac c x
M Malassezia sympodialis Malassezia sympodialis   rMala s 5 x
M Malassezia sympodialis Malassezia sympodialis   rMala s 6 x
M Malassezia sympodialis Malassezia sympodialis   rMala s 11 x
E Penicilium chrysogenum Penicilium chrysogenum   Teljes egész Pen ch x
Egyéb 18
E Déli papírdarázs Polistes dominulus Méreg Pol d x
M Déli papírdarázs Polistes dominulus Méreg rPol d 5 x
M Galamb kullancs     Arg r 1 x
M Humán laktoferrin (Anyatej) Homo sapiens Tej Hom s LF x
E Házi méh Apis mellifera Méreg Api m x
M Házi méh Apis mellifera Méreg r/nApi m 1 x
M Házi méh Apis mellifera Méreg rApi m 10 x
M Latex Hevea brasiliensis Latex nHev b 8 x
M Latex Hevea brasiliensis Latex rHev b 1 x
M Latex Hevea brasiliensis Latex rHev b 11 x
M Latex Hevea brasiliensis Latex rHev b 3 x
M Latex Hevea brasiliensis Latex rHev b 5 x
M Latex Hevea brasiliensis Latex rHev b 6.02 x
E Közönséges darázs Vespula vulgaris Méreg Ves v x
M Közönséges darázs Vespula vulgaris Méreg Ves v 1 x
M Közönséges darázs Vespula vulgaris Méreg rVes v 5 x
E Lódarázs Dolichovespula spp. Méreg Dol spp x
E Tűzhangya Solenopsis richteri & Solenopsis invicta   Sol spp x
Forrás: spektrumlab.hu